Egy református lelkész hét évig küzdött az állampolgárságért. Masaryk Csehszlovákiája mostohán bánt a területén élő hontalanokkal
Az Orbán-rendszer a kommunizmus ellenpólusaként határozza meg magát, mégis sokat merít ebből a korszakból. Interjú az Éneklő fiatalok alkotóival
Fico „hatalmas eredményeket” vár a szlovák–azeri kapcsolatoktól. Orbán már régóta szoros partnere Alijevnek, de a nagy eredmények még hiányoznak
Virágcsokrok az SNS-től, támogatás Blahától, ignorálás a Hlas képviselői felől – ilyen volt Šimkovičová visszahívása
A férjem azt állítja, hogy húsz éve ő tartja bennem a lelket. Én azonban úgy érzem, sosem fogadott el igazán. Van értelme együtt folytatni?
Elkeserítő lemorzsolódás: cirka minden hetedik szlovákiai magyar diák nem szerez alapfokú végzettséget
Mióta megszületett a gyermekünk, egyik válság követi a másikat. Hogy dolgozzunk a kapcsolatunkon, ha szinte minden megoszt minket?
Sólymos szarkofágja helyett Taraba hulladékégetővel tenne pontot a vereknyei mérgezőhulladék-ügy végére, mindkét megoldás kockázatos
Családi mikrotörténet győzelem napjára: egy német katonaorvos mentette meg a nagyanyám életét, miközben már a nyakukon volt az orosz front
Ficóék hatalomra kerülése óta gyakoribbak lettek az újságírók elleni támadások, a magyar újságírók is célkeresztbe kerültek
Több mint 1500 iskolában, 110 bankban volt ma bombariadó, a rendőrség terrorcselekményként kezeli az ügyet
A férjem az ideje nagy részében számítógépes játékokkal játszik. Hogyan mondjam el neki, hogy ez probléma, és rossz példát mutat vele a gyerekeinknek?
A csehek ki akartak toloncolni egy orosz ügynököt, Szlovákia azonban megmentette és ideiglenes menedéket adott neki
Lesz-e elég virág a szakoktatás sírjára? Megnéztük a komáromi járásbeli karvai kertészképzés helyzetét
Putyin pénze nem fogy el. Tegyék vele azt, amit ő tesz önökkel – manipuláljanak és ügyeskedjenek, tanácsolja Inozemcev orosz közgazdász
Az ötszázalékos küszöb elérése sem lehet elég a mandátumhoz az Európai Parlamentben. A Magyar Szövetség és az SNS is pórul járhat egy apró hiba miatt
Sem a szlovákiai magyarok, sem az LMBT+-emberek nem vendégek Szlovákiában, mondja a férfi, aki a kettős állampolgárságért küzd
Napunk newsfilter: Rohamosan romlik a sajtószabadság helyzete Szlovákiában, és ez messze nem csak az újságírók problémája
Legalább két évet csúszik a Doborgaz–Dunakiliti kerékpáros híd átadása, emiatt az uniós támogatás egy része is elveszik
Kik a Mol tulajdonosai, és miért fáj a cégnek jobban az alacsonyabb Slovnaft-különadó, mint a magasabb magyar Mol-különadó?
Putyin volt miniszterelnöke, Kaszjanov: Oroszországban csak rosszabb lesz a helyzet, térnek vissza a frontról a rabok és szörnyű dolgokat művelnek (interjú)
Te mit tennél, ha ismernéd a zaklatódat? Igaz történetet dolgoz fel a Netflix legújabb minisorozata, a Szarvasbébi
Egy meleg szlovák férfi ügye oldhatja meg, hogy a szlovákiai magyarok gond nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot
Az interneten öt perc alatt vehetünk abortusztablettát, azt azonban nem tudhatjuk, mit tartalmaz, mondja Martin Redecha nőgyógyász